Hírek : Budapest bajnoság |
Budapest bajnoság
Július 5-6-án került megrendezésre a Nyílt Budapest Bajnokság, ahova sajnos nem jött el egy külföldi csapat sem, de a jó idő, és a népes mezőny szép versenyt eredményezett. A szombati napon viharos erejű tolószelük volt a versenyzőknek, ami megnehezítette mindenki dolgát, de sikerrel vettél, és nem borult senki sem.
Eredmények:
Szombat:
· férfi serdülő négypár (Pozsgai Viktor,Szabó Bence, Máté Tamás, Cseh Tamás, kormányos Újszászi Rajmund) előfutamában 2. helyen ért célba, így bekerült a döntőbe. Ahol ezüstérmet szereztek. Reméljük az augusztus végi Országos bajnokságig sikerül ledolgozni a hátrányt.
· férfi felnőtt kétpárban (Ispánki Tamás, Pacsmár Patrik) a nemrég összeült csapat remek teljesítményt nyújtott, igaz (sajnos) a futamukban utolsóként haladtak át a célvonalon.
· férfi tanuló négypár (Fördös Bence, Újszászi Martin, Böhm Róbert, és Tóth Kristóf, kormányos Újszászi Rajmund) A délutáni döntőben a 2. helyen zártak, szép eredmény első próbálkozásra.
· Férfi Mini 12 évesek egypárevezősei között Schopf Márton 2. helyezet lett, Fördös Máté döntőjében szintén ezüstérmet szerzet
· Női tanuló kétpárban Nagy Enikő és DNHE versenyzője által alkotott alkalmi páros szép versenyzéssel ért célba és ezüstérmet szereztek.
· Női tanuló négypárban 3 kalocsai lánnyal ült össze Nagy Enikő, ez a csapat 3. helyen ért célba.
· Női serdülő négypárunk (Dohovics Virág, Pozsgai Pálma, Glaser Rebeka, Nagy Emese, kormányos: Turek Bianka) másodikként ért célba.
· Leány mini 12 évesek egypárevezősei között Dohovics Regina aranyérmet, Németh Zsófia 2. helyen ért célba.
Vasárnap:
- Férfi felnőtt egypárban Pacsmár Patrik képviselte egyesületünket. Előfutamában remek teljesítményt nyújtott de ez csak a 4. helyre volt elegendő. De így sem lett utolsó.
- Férfi serülő kétpárban Zimmer Máté, és kalocsai társa, akivel másodszor ült egy hajóba az előfutamban negyedik helyen ért célba.
- Férfi serdülő négyesben négypár (Pozsgai Viktor,Szabó Bence, Máté Tamás, Cseh Tamás, kormányos: Fördös Máté) az előfutamban a kiesést jelentő harmadik helyen ért célba.
- Női serülő kétpárban a két óvári csapatot (Dohovics-Glaser és Pozsgai-Nagy) egy előfutamba sorsolták, ahonnan csak két csapat juthatott a délutáni döntőbe. Ez csak a Dohovics Virág, Glaser Rebeka féle csapatunknak sikerült. Pálma és Emese kissé lemaradva a harmadik helyen értek célba. Virág és Rebeka a döntőben kissé lemaradva az elsőtől, de magabiztos előnnyel ezüstérmet szereztek.
- Férfi felnőtt egypárban mind a két egység (Ispánki Tamás, Flehner Péter) az előfutamában jól teljesítette a táv első felét, de a végére mind a ketten elfáradtak, így nem jutottak tovább a délutáni döntőbe.
- Fiú mini 13 évesek egypárevezősei között Újszászi Rajmund döntőjében 6. helyen ért célba, Resch Gergő aranyérmet szerzet, Cseh Dániel pedig 4. helyen ért célba döntőjében.
- Férfi tanuló kétpár evezésben Fördös Bence, Tóth Kristóf a futam leevezése után bronzérmet vehetett kezébe.
- Leány mini 13 éves egypárevezősök között Dohovics Regina bronzérmet szerzett, Valacsai Filippa szintén bronzérmet, Németh Zsófia aranyérmet szerzett, míg Turek Bianka az előkelő 5. helyen ért célba futamában.
- Férfi tanuló egypárban Fördös Bence második helyen ért célba, így az ezüstérmet kapta.
Csapatunk összesen 3 arany, 9 ezüst, 4 bronzérmet szerzett, továbbá egy negyedik és egy ötödik helyezést. Mindenkinek gratulálunk, szép volt!
Most, hogy lassan vége lesz a szünetnek ideje elkezdeni a felkészülést az Országosra, hogy ezek az érmek még fényesebbek legyenek, és többen jussanak döntőbe csapatunkból.
|